Legnépszerűbb kontaktlencsénk: iWear Oxygen

Legnépszerűbb kontaktlencsénk: iWear Oxygen

Most megtudhatja, miért érdemes Önnek is kipróbálnia! Mindenki más korban, élethelyzetben tapasztalhatja meg azt az érzést, hogy egy adott tárgyat vagy személyt nem lát elég élesen. Mondhatnánk azt is, hogy ahány ember, annyi történet. Szerencsére mi az Ofotértnél ezeket történeteket és a mögötte lévő egyéniségeket mind ismerjük. Talán már generációkon is át gondoskodhatunk látásukról.

A tinédzsert, akinek a középiskolában azért kell az első padban ülnie, mert hátul már nem látja a táblát.


Egy fiatal felnőtt lányt, aki épp az egyetemi tanulmányai végén belevág a nagyvilág kihívásaiba, de munkahelyén azt tapasztalja, hogy az egész napos monitor előtti munka annyira megerőlteti a szemét, hogy nap végére nagyon elfárad az erős kék fénytől. Zavarja is, még feje is megfájdul néha napján.


Egy felnőtt férfit, aki tele van energiával, nem az otthonülős típus. Szereti a munkáját, a sport az élete része, a párjával rengeteg helyre utaznak, felfedezik a világot amikor csak lehetőségük van rá. Ilyenkor imád fényképeket készíteni, nem véletlenül dolgozik fotósként. Viszont nehézséget okoz számára, hogy a fényképezőjén lássa a beállítások apróbetűjét. Az objektívre való fókuszálás szemüveggel kényelmetlen számára.


Az édesanyát, akinek férje és családja a mindene. Imád velük időt tölteni, a szabadban kirándulni, de már nem látja elég élesen a fákon lévő túraútvonalak jelöléseit. Amikor pedig lefekvés előtt esti mesét olvasna a kicsiknek, meg kell erőltetnie magát ahhoz, hogy lássa a kisbetűket. Sokszor téveszti, elmosódva látja az olvasmányt.


Különböző történetek, különböző egyéniségek, de egy közös bennük. Mindegyiküknek szüksége volt az éles látáshoz egy eszközre és mindannyian az iWear Oxygen havi típusú kontaktlencse családban találták meg a hozzájuk illő megoldást.


Most bemutatjuk a legnépszerűbb kontaktlencsénk, az iWear Oxygen típusait.

iWear Oxygen

Az iWear Oxygen kontaktlencse egy igazán kényelmes viselet lehet oxigén áteresztő és nedvesség megtartó tulajdonságának köszönhetően. Ezeknél a tulajdonságoknál fogva nem hagyja szemünket kiszáradni a napi használat során.


Előnyei:


  • Jobb hidratáltság
  • Jobb oxigén áteresztőképesség
  • Stabilabb illeszkedés
  • Digitális eszközökhöz


 Havi cseréjű kontaktlencse, ezáltal hosszantartó. Azonban fontos, hogy szem előtt tartsuk megfelelő tisztítását. Akkor tehetünk legtöbbet szemünk egészsége érdekében, ha kontaktlencsénkhez minőségi ápolófolyadékot használunk.


Az iWear kontaktlencsékhez elsősorban iWear ápolófolyadékok használatát javasoljuk, hiszen ezek az ápolófolyadékok kifejezetten az iWear kontaktlencsékhez lettek kifejlesztve.


Ismerje meg legnépszerűbb kontaktlencse ápolófolyadékunkat, az iWear MultiClean Plus-t.


iWear Oxygen Relax


Az iWear Oxygen Relax havi cseréjű kontaktlencsét azoknak fejlesztették ki, akik órákon át vagy akár egész nap digitális eszközeik, mobiltelefonjuk, laptopjuk képernyőjét nézik. Használatával csökkenthető a fáradt, vörös szem és szemszárazság tüneteinek előfordulása. Szilikon hidrogél típusú kontaktlencse. Viselésével az alábbi előnyöket élvezhetjük:


  • Digitális eszközökhöz a legmegfelelőbb választás
  • Stabilabb illeszkedés
  • Jobb hidratáltság
  • Jobb oxigén áteresztőképesség



IWear Oxygen astigmatism és iWear Oxygen astigmatism XR


Az iWear Oxygen astigmatism és astigmatism XR kontaktlencse tórikus havi kontaktlencse. Azok számára alkalmas, akiknek a látásvizsgálat során szakértő kollégáink megállapítják, hogy cilinderes a szemük. A Cilinder szemünknek egy speciális fénytörési hibája, mely során gyakran azt tapasztaljuk, hogy kevésbé látjuk kontrasztosan a színeket és formákat. Az iWear Oxygen astigmatism kontaktlencse segít korrigálni szemünknek és élesebben láthatjuk a betűket, számokat olvasás közben. Az iWear Oxygen astismatim XR csupán abban különbözik, hogy magasabb cilinder dioptriákra fejlesztették ki, 2,75 dioptriától ajánljuk ezt a típust.


iWear Oxygen presbyopia


Multifokális kontaktlencse. A 40 év feletti korosztály számára alkalmas, akik multifokális szemüveget hordanak, de egy-egy alkalom során nagyobb kényelemre vágynak, például sportolás, kirándulás, családi események alkalmával. Az iWear Oxygen Presbyopia kontaktlencsével minden távolságra élesen láthatunk. Közelre, a telefonunk képernyőjére, köztes távolságra, a monitorunk és távolra, például egy kivetítő esetén is. A multifokális kontaktlencsékben nincs olyan éles választóvonal a különböző távolságú dioptriák között, mint a bifokális szemüveglencsékben. Ezekben a lencsékben a dioptriák koncentrikus körben helyezkednek el, mellyel sokkal komfortosabban érezhetjük magunkat a napi teendőink közben. 


iWear Oxygen Astigmatism Presbyopia


Az iWear Astigmatism és iWear Oxygen Presyopia előnyeit együttesen tartalmazza.

Ha kérdése van a kontaktlencsékkel kapcsolatban vagy segítségre lenne szüksége a kiválasztásban, keresse fel bármelyik Ofotért üzletünket!


A kontaktlencse kiválasztásához foglaljon időpontot látásvizsgálatra online és szakértő kollégáink segítségével kipróbálhatja a kontaktlencsét, és használatára is megtanítjuk. A kontaktlencse vizsgálatról és próba folyamatáról itt olvashat.

További bejegyzések

Hála Önöknek, rászorulók látásáról is gondoskodhattunk

Hála Önöknek, rászorulók látásáról is gondoskodhattunk

2022 őszén a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségével közös adománygyűjtési akciót indítottunk, melynek célja az volt, hogy rászorulóknak segíthessünk visszaadni az éles látás örömét és kényelmét. A jótékonysági gyűjtés és a szemüvegek átadása sikerrel lezárult, köszönhetően vásárlóink nagylelkű támogatásának.

[ErrorDialogTitle]

asdfasdfasd

Siker

A termék sikeresen a kosárba került