

Blue Filter - szemünk barátja a kék fény elleni védekezésben
Akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy az internet, ami szintén újdonságnak számított, beépüljön a telefonokba. Mára már teljesen természetes, hogy a telefonon halljuk, látjuk a barátainkat, fizetünk vele a boltban, megnézünk rajta egy új részt kedvenc sorozatunkból, de még futni is magunkkal visszük, hogy mérje nekünk a távolt, amit megtettünk. Csak a képzeletünk szab lassan határt annak, mi mindenre képes a mobilunk.
Már egészen kicsi korban imádják a gyerekek, ha a telefonon mesét nézhetnek. Sokkal jobban repül az idő vele egy hosszú autóúton a vidéki rokonok felé. A nagyobbaknak épp, hogy véget ér az iskola, barátaikkal folytatják online a társalgást, játékokat, vagy épp órai anyagot készítenek másnapra. Ugorjunk pár korosztályt. Ismerjük az érzést, ugye, mikor az első reakció a közösségi oldalakon szüleinktől, vagy nagyszüleinktől érkezik? Kezdünk elcsodálkozni, vajon ki is digitálisan érettebb, a szüleink, vagy mi?
Sorolhatnánk a példákat, melyek mind arra a tényre erősítenek rá, hogy a digitális eszközök nélkül nem telik el nap, és azokról, akik a munkájuk miatt használják, még nem is beszéltünk. Így sajnos egyre többen vannak, akinek a nap végére megfájdul a szemük, a fejük. A digitális eszközök által kibocsájtott kék fény káros hatással lehet szemeinkre, ezért fontos ennek felismerése és szemeink megfelelő védelme.
Szerencsére erre is létezik már megoldás.
A Blue Filter szemüveglencse kiszűri a digitális eszközök és a mesterséges világítás által kibocsájtott kék fényt, így szemeink kipihentebbek maradhatnak a nap végére. Üzleteinkbe egyre többen érkeznek hozzánk azzal a panasszal, hogy igaz szemüvegre nem lenne szükségük, de mégis azt érzik, megfájdul a szemük estére. Amikor elbeszélgetünk velük, a legtöbbször kiderül, hogy egész nap digitális eszközök előtt ülnek, ez jelenti a problémát.
Fontos tudni, hogy a kék fény szűrős lencse akkor is hasznos megoldás, ha egyébként nem lenne szükségünk szemüvegre, hiszen dioptria nélküli változatban is kérhető a lencse, ami egy esztétikus, divatos kerettel még fel is dobhatja a megjelenésünket. Érdemes hát proaktívan tenni szemeink egészségéért, így lehetőség szerint válasszon Blue Filter réteggel ellátott szemüveglencsét mind saját részre, mind gyermekei számára.
Ofotért üzleteinkben kollégáink szakértő segítséggel igyekeznek megtalálni Önnek a legjobb megoldást, hogy a nap végére szemei kipihentebbek maradhassanak!
További bejegyzések


Fenntartható szemüvegkeretek – Most megismerheti a DbyD bio-acetát kollekcióját
