Az asztigmatizmus típusai, tünetei és korrekciója

Az asztigmatizmus típusai, tünetei és korrekciója

Az asztigmatizmus vagy más néven asztigmia egy látászavar. A lakosság nagy részét érinti kisebb-nagyobb mértékben, de az enyhébb esetekben nincs szükség korrekcióra, mert a szem és az agy képes ellensúlyozni a problémát. Mi az az asztigmatizmus pontosan, milyen tünetei vannak, és hogyan korrigálható? Cikkünkben minderre kitérünk!

Mi az asztigmatizmus vagy asztigmia?


Az asztigmatizmus vagy asztigmia kifejezés a görög „pont nélküli” kifejezésből ered. Helytelenül szemtengelyferdülésnek is nevezik, hiszen a két szem párhuzamosan áll, nem kancsal az illető. Valójában nem a szemtengely ferde, hanem a szaruhártya vagy a szemlencse nem megfelelő alakja miatt nem egy fókuszpontja a szemnek (a név erre utal). Valójában inkább kettő vagy több fókuszpontról beszélhetünk. De mégis hogyan?


A látás anatómiai háttere

Az asztigmatizmus megértéséhez érdemes röviden kitérnünk a szem anatómiájára. Most csupán a fénytörő közegeket vesszük sorra, azaz végignézzük, merre is halad a fény a szemben, és hol törik meg.

A szembe érkező fénysugarak először a szaruhártyán törnek meg, aztán belépnek a csarnokvízbe. Utána a szivárványhártya nyílásán (pupillán) keresztül elérik a szemlencsét, ahol ismételten megtörnek, majd áthaladnak az üvegtesten és megérkeznek a retinára (ideghártyára). A retina fényérzékeny sejtjei alakítják át a fényt elektromos ingerületté. Az ingerület a látóidegen keresztül az agykéregbe jut, ahol aztán a látásérzet kialakul.

Fontos megemlíteni az alkalmazkodás, másnéven akkomodáció folyamatát is. A sugártest izmai képesek a szemlencse alakjának módosítására, így tudunk különböző távolságokra fókuszálni.


A leggyakoribb látáshibák

A tisztánlátás érdekében érdemes gyorsan szót ejteni a rövidlátásról és a távollátásról. A rövidlátás esetén a szem fókuszpontja a retina elé, távollátásnál a retina mögé vetíti a képet. Mindkét esetben egy fókuszpont van, de az nem a retinára esik.


Az asztigmatizmus típusai


Szabályos vagy szabálytalan

Az asztigmatizmus kialakulása szerint lehet szabályos, illetve szabálytalan. A gyakoribb, a szabályos típus, ami általában öröklött. Jellemzője, hogy a szaruhártya leglaposabb, illetve legdomborúbb tengelye merőleges egymásra. Illusztrációként képzeljük el, hogy egy puha labdát függőlegesen összenyomunk. Szemből ránézve hasonlóan domború forma lesz, mint ami a szabályos asztigmatizmusra jellemző. Három altípusa van:

●      Direkt asztigmatizmus: a szem legdomborúbb tengelye függőleges (±15°)

●      Indirekt asztigmatizmus: a szem legdomborúbb tengelye vízszintes (±15°)

●      Ferde asztigmatizmus: a szem legdomborúbb és leglaposabb tengelyei ferdék, a függőleges és a vízszintes síktól ±15°-nál nagyobb mértékben eltérnek

A szabálytalan asztigmia általában a szaruhártya sérülésének tudható be. Ezekben az esetekben több tengely is lehet, melyek egymással hegyesszöget zárnak be.


Az asztigmatizmus típusai a szem fókuszpontjainak függvényében

A fókuszpontok tekintetében az alábbi típusok különíthetők el:

●      Egyszerű asztigmatizmus: az egyik fókuszpont a retinára, a másik a retina elé vagy mögé esik. A szem általában vagy a függőleges, vagy a vízszintes síkra nézve rövidlátó vagy távollátó.

●      Összetett asztigmatizmus: az egyik fókuszpont sem esik a retinára. A szem mindkét síkra nézve rövidlátó vagy távollátó, de nem ugyanolyan mértékben. Ilyenkor asztigmatizmussal kombinált rövid- vagy távollátásról beszélünk.

●      Kevert asztigmatizmus: az egyik fókuszpont a retina elé, a másik a retina mögé esik. A szem egyik síkra nézve rövidlátó, a másikra távollátó.


Az asztigmatizmus tünetei


Az asztigmatizmus leggyakoribb tünete az életlen, kontúrtalan látás. A rövid- vagy távollátástól eltérően itt elsősorban nem a látás élességére panaszkodnak, hanem arra hogy tévesztik a betűket és számokat. Mind közelre, mind távolra nézéskor jelentkezik ez a probléma. Gyakori még a szem fáradtsága és a szemhéjszél gyulladása is.


Az asztigmatizmus okai


A szabályos asztigmatizmus öröklött látászavar. A szabálytalan asztigmatizmus ezzel szemben lehet szerzett is. Leggyakrabban a szaruhártya sérülése, hegesedése okozza, de a hátterében keratoconus is állhat.


Az asztigmatizmus korrekciója


Az asztigmatizmus jól korrigálható az alábbi módszerekkel:

●      Cilinderes szemüveg: a két kiemelt síkban, (általában a vízszintes és függőleges síkban) eltérő dioptriájú szemüveglencse.

●      Cilinderes lágy kontaktlencse: a szem két kiemelt síkjában eltérő dioptriájú kontaktlencse. A behelyezésnél figyelni kell, hogy megfelelő irányból helyezzük fel.

●      Kemény kontaktlencse: képes korrigálni a szaruhártya szabálytalanságát.

●      OV-kontaktlencse: alvás közben használatos speciális kontaktlencse, amely képes ideiglenesen módosítani a szaruhártya alakját.


Ha esetleg foglalkoztatja a gondolat, hogy lehet, Önnek is asztigmatizmusa van, foglaljon időpontot látásvizsgálatra!


Szakértő optometristáink pontosan meg fogják állapítani, mi áll a tünetei mögött.

További bejegyzések

[ErrorDialogTitle]

asdfasdfasd

Siker

A termék sikeresen a kosárba került