Szemüveglencse-típusok: a hagyományostól és a speciális fajtákig
A szemüveglencse-típusokról általánosságban
A szemüveglencse-típust általánosságban a látásprobléma fajtája határozza meg, de valójában minden korrekció egyénre szabott megoldásnak tekinthető. Ebből kifolyólag a kiválasztott szemüvegkeret és -lencse fajtája az egyedi igényeink mentén kategorizálható és kombinálható. Ez röviden azt jelenti, hogy a szemüvegkészítés alkalmával a forma és a szín kiválasztásán túl , szakembereink segítségével meghatározásra kerül az is, hogy a szemüveglencse:
● mely látásprobléma korrekciójára nyújt megoldást,
● üvegből vagy műanyagból készül,
● vékonyított lesz-e,
● illetve rendelkezik-e kivételes funkcióval (például fényre sötétedés, kék fény blokkolása) stb.?
E három osztályozás szerint már mérlegelhetők az alapszükségletek és a prioritások, ezért fontos pontosan tisztában lenni a szemüveglencsék alapvető tulajdonságaival is.
A hagyományos szemüveglencsék fajtái
Egyfókuszú szemüveglencse
Éles látásról akkor beszélhetünk, amikor a szembe jutó fény pontosan a retinára, és nem pedig elé vagy mögé vetül. Ha ez nem így történik, akkor látászavar keletkezik, aminek fajtáját az határozza, hogy a fénysugarak hol egyesülnek. Hipermetrópia (=távollátás) esetén a közel eső tárgyak képe a retina mögött, míg miópia (=rövidlátás) során a látóhártya előtt fókuszálódnak.
A klasszikus szemproblémákra megoldást jelenthetnek a hagyományos egyfókuszú szemüveglencsék, amiknek sajátossága, hogy a dioptria mértéke – azaz a nagyítás foka – a teljes felületen azonos. Ahogyan a neve is utal rá, a fókuszpont kizárólag egy helyen van, így csak arra a meghatározott távolságra biztosítja az éles képet.
Bifokális/kétfókuszú szemüveglencse
A fentiekből kikövetkeztethető a bifokális, avagy a kétfókuszú szemüveglencse legjellemzőbb tulajdonsága is. Ebben az esetben ugyanis a lencsék két részből állnak, így a szemüveg viselője egyszerre lát tisztán közelre és távolra is. A bifokális szemüvegek könnyen felismerhetők a lencsék két tartománya közt meghúzódó markáns választóvonalaikról. Ezt a típust a legtöbben presbyopia miatt, a szem öregedési folyamatának korrekciójára választják.
Multifokális (=progresszív) szemüveglencse
Jelenleg a multifokális, azaz a progresszív szemüveglencsék jelentik a piac legmodernebb alternatíváját a presbiópok számára mind esztétikailag, de funkcionalitás, praktikusság szempontjából is: nem létezik zavaró választóvonal, és segítségükkel már nem csak kettő vagy három fókuszpont létezik. A természetes látás hatását keltik, minden irányba és minden távolságra biztosítják a gyors fókuszváltást.
Teljesen mindegy tehát, hogy közelre, közepesen messzire vagy egészen távolra nézünk – ha a multifokális lencsék mellett döntünk –, a körülöttünk lévő tárgyak és személyek képe minden esetben tiszta marad. Ennek köszönhetően tökéletes korrekciós mód presbyopia esetén, mert nagyszerűen funkcionálnak autóvezetés, számítógép-használat, illetve olvasás közben is.